Kezdőlap

Boldog Húsvétot kívánunk!


Gazdagság


Ismét évet zártunk, a harmadikat. Történésekben gazdag volt ez az év is, nem unatkoztunk.

Nyár elején második alkalommal ismét megvendégeltük a Tankcsapdát pogácsával. Elbúcsúztattuk a leköszönő Dr.Takács Ildikót, a Magyar Kultúrális Központ Igazgató Nőjét és Czakó Borbálát a Londoni Nagykövet Asszonyt. Az őszi Ealing-i fesztivál keretein belül ünnepeltük Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját. Webes kapcsolatba léptünk szülővárosunkkal, Balmazújvárossal. Elfújtuk a Családinap első szülinapi gyertyáját és segítettünk leszervezni a Mikulás watfordi látogatását. Karácsonyra nagyon szép, finom bejglik kerültek az ünnepi asztalokra.

Ismét öregedett a Házisüti hírneve.

Év végére már csak a leltár maradt, záró-nyitó tételek könyvelése és egy kis csönd januárban.

Remélhetőleg tavasszal újra bejelentkezik a Tankcsapda, közben megérkezik augusztus és a London 2012!!!

Zsuzsi bekerült a 70.000 fős olimpiai önkéntes segítő csapatba. A kézilabda szakosztály sajtósa ként fog dolgozni. Számára ez volt a legnagyobb karácsonyi ajándék! Mert ő már garantáltan ott lesz! Saját olimpiai egyenruhájában és a szakterületén fog hozzátenni valamit ehhez az őrült nagy, professzionális vállalkozáshoz.

Ahol Zsuzsi van, ott a Házisüti is jelen van. Neki már fizikai valóságot  öltött az álma – ott lesz az Olimpián. A Házisüti is ott lesz, csak még nem tudja, milyen formában. De, ugye, nem kell mindent előre tudni…

Jövőre 4 db gyertya kerül a Házisüti tortájára és hogy milyen élmények lesznek mögötte?!

Készen állunk megtapasztalni őket.

Boldog Új Évet Kívánunk! -  London 2012